Domokos Kázmér Óvoda,
Gimnázium és Szakközépiskola

XI. EDUCATIO KUPA SZOVÁTÁN

Szovátán az Educatio Kupa 2018-as országos teremfoci-bajnoksága. A kilencedik alkalommal megszervezett mérkőzésnek a Domokos Kázmér Iskolaközponthoz tartozó két sportcsarnok, valamint az S. Illyés Lajos Általános Iskola sportterme adott helyet. 16 csapat mérte össze tudását.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége, kilencedik alkalommal hirdette meg az Educatio Kupa 2018-as országos teremfoci-bajnokságot, amelyből az utóbbi nyolc, Szovátán került megszervezésre.

A két napos mérkőzésre 16 csapat érkezett, amelyből egyik az RMPSZ vezetősége által meghívott magyarországi partnerintézmény vendégcsapatát is megkérdeztük.Második éve annak is, hogy Kű Lajos az Aranycsapat Alapítvány elnöke is részt vesz az országos teremfoci-bajnokságon.

A szombati megnyitón felszólalt Vass Ferencz, a Domokos Kázmér Szakközépiskola igazgatója, Kiss Ferenc Szováta város alpolgármestere, Burus-Siklódi Botond az RMPSZ elnöke, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója Erédlyi Rudolf, valamint Kű Lajos fővédnök is. A két napos Educatio Kupa 2018-as országos teremfoci-bajnokság játszmáját a kezdőrúgással indították, amelyet Kű Lajos, valamint … passzolták le egymás között.Az első nap a csoportmérkőzéseket tartották. A 15 résztvevőt 3 csoportba sorolták be a szervezők, amely során mindenki mindenkivel küzdött, így csoportonként 10-10 mérkőzés re került sor.

A döntő során, vasárnap a hely osztók zajlottak az első három helyért, de „Leg”-ek is kiválasztásra kerültek.