Domokos Kázmér Óvoda,
Gimnázium és Szakközépiskola

Csíki Versünnep

Csíkpálfalván idén hatodik alkalommal került sor a Csíki Versünnep nevet viselő vetélkedőre, melyet a két éve elhunyt Varga Sándor újságíró hozott létre. 

A szavalóversenyen elsősorban székelyföldi fiatalok méretik meg magukat, bár a részvételi lehetőség adott minden erdélyi fiatal számára. Idén 28 székelyföldi település, 170 általános és középiskolás fiatalja adta elő versprodukcióját a rangos zsűri előtt. A verseny igazi tétje az, hogy a középiskolások kategóriájában hat fiatal meghívást kap a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba, ahol anyaországi diákokkal együtt tíz napon keresztül ismert művészek keze alatt pallérozódhat. Iskolánk diákjai, Kelemen Irénke és Szász Bernadett második alkalommal vett részt a Csíki Versünnepen. Mindketten Hervay Gizella egy-egy versét szavalták, a szerelmi tematika jegyében Irénke a Levél helyett, Bernadett pedig a Minden elmondhatatlan című költeményt adta elő. Kimondhatatlanul büszkék vagyunk a lányokra, hiszen Irénke dicséretben részesült, míg Bernadett megnyerte a középiskolások vetélkedőjét. Bernadett első helyezése azt is jelenti, hogy második alkalommal is meghívást kapott a nyári verstáborba. Gratulálunk a lányoknak az újabb sikeres szerepléshez!