Domokos Kázmér Óvoda,
Gimnázium és Szakközépiskola

BUSINESS NEWS

"Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni" című előadást láthatták az ilyésmezői kisiskolások és óvodások, Zorkóczy Zenóbia színművésznő előadásában. Zénó elpanaszolta a gyerekeknek mi történt vele otthon és az iskolában, majd a vicces, dinamikus produkció végén a gyerekek biztatására megígérte, hogy megjavul. Az interaktív előadás során a gyerekeknek alkalmuk volt megfogalmazni, kimondani az érzéseiket, tanácsaikat a rosszalkodó Zénónak.

Az ünnep az igazi, őszinte érzelmektől szép. Ilyenkor valami csodálatos érzés keríti hatalmába az embert, ilyenkor képesek vagyunk őszintén szeretni, őszinte érzéseket kinyilvánítani és megállni egy pillanatra és elgondolkodni azon, hogy mi az, ami igazán fontos az életünkben.Sokszor kívánjuk azt, hogy az ünnep varázsa bár sosem múlna el, bárcsak minden nap ugyanúgy viszonyulnánk egymáshoz, mint karácsonykor.

Áldott, meghitt, szeretetteljes karácsonyt,

Vass Ferencz

Previous Next

December 11-én a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában előadást tartottak a helyi rendőrség képviselői.A diákok tájékozódhattak a közúti közlekedési szabályokról és annak veszélyeiről ,a tűzijáték,petárda használatára vonatozó szabályokrol és annak veszélyeiről.Az előadás során a diákoknak lehetőségük nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, valamint elmondhatták saját tapasztalataikat diáktársaiknak és az előadónak.