Domokos Kázmér Óvoda,
Gimnázium és Szakközépiskola

Sármási-Bocskai János a VARÁZSLATOS KIS-KÜKÜLLŐ MENTE I-II-III

November 10-én Sármási-Bocskai János a VARÁZSLATOS KIS-KÜKÜLLŐ MENTE I-II-III könyvbemutatója a DOMOKOS KÁZMÉR TECHNOLÓGIAI LICEUMBAN.

"Alig pár percet kellett csak sétáljunk és megérkeztünk a Medve-tóhoz. Mindenütt villák, szállodák. Az úton turisták sétálnak, legtöbben nem a környékről valók. Mivel ebben az órában az autós forgalom előtt lezárt ez a szakasz, így nem kellett a szűk járdán kerülgetni a parkoló autókat. Vendéglátó egységek sorakoznak az út két oldalán, és halk zene szűrődik a hangszórókból. A teraszokon egy kis ital mellett csendben beszélgetnek a vendégek. 
- Ma mi is turisták vagyunk – bökött oldalba Karesz. Na nem olyanok, mint azok, akik napokig élvezik a csendet, a jó levegőt és a város vendégszeretetét.
- Mi gyakrabban jöhetünk – mosolyodott el Marika néni. Ha időnk lenne, mindennap itt lehetnénk. Van, aki több száz kilométert tesz meg azért, hogy ezt a varázslatos tájat láthassa.
- Jó a fagyi és a pattogatott kukorica annál a bácsinál, aki a tó mellett felállított mozgópultjánál kínálja az áruját – kapcsolódik a beszélgetésbe Ildikó. Nála lehet a legjobb mentás-szedres fagyit venni.
- Az meg milyen lehet? – csodálkozom el a párosítás hallatán.
- Finom. Majd veszünk neked is – ígérte Karesz húga."