Domokos Kázmér Óvoda,
Gimnázium és Szakközépiskola

A ROMÁNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZÖVETSÉGE ÉS A A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM RÁKÓCZI MÚZEUMA II. RÁKÓCZI FERENC AZ ÁLLAMFÉRFI címmel kétfordulós történelmi vetélkedőt rendez magyar középiskolások részére Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A verseny megszervezésének apropója II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója. A verseny első fordulója a régiónkénti elődöntő. Második fordulója a sárospataki döntő. Az erdélyi elődöntőre június 6-án került sor Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Iskolánk, Nagy Sándor történelem szakos tanár úr vezetésével, 3 fős csapattal jelentkezett a megmérettetésre: Birtalan Hunorral (X.A), Csortán Tímea Magdolnával (XI.A), valamint Dósa Balázs Bencével (XI.C). Az elődöntőn írásbeli feladatok vártak a csapattagokra, a sárospataki döntőn szóbeli és írásbeli feladatok egyaránt előfordulnak majd. Az elődöntő II. Rákóczi Ferenc életének eseményeire és helyszíneire koncentrált, a döntőben már a korszak szélesebb körű ismeretét is elvárják a szervezők. Óriási büszkeség számunkra, hogy a három lehetséges tovább jutó csapatban a Domokos Kázmér Szakközépiskola is helyet kapott, így iskolánk tanulói képviselik a székelyföldi régiót a magyarországi döntőben. A másik két tovább jutó csapatot a kolozsvári Báthori István Elméleti Líceum tanulói alkotják. Diákjainknak és a tanár úrnak gratulálunk az elődöntőn elért harmadik helyezéshez, és sok sikert kívánunk a sárospataki döntőhöz!

Previous Next

A közelmúltban iskolánk diákjai, Kelemen Irénke és Szász Bernadett, két országos szintű versmondó vetélkedőn vettek részt: Április 8-án Csíkszeredában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza által meghirdetett verseny az Ady Endre Emlékév, a költő halálának 100. évfordulója alkalmából került megrendezésre.   Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye középiskoláiból lehetett jelentkezni a megmérettetésre, egy kötelező és egy szabadon választott Ady Endre verssel. Végtelenül büszkék vagyunk arra, hogy a díjátadón Erdély nagy múltú iskolái mellett a mi szakközépiskolánk neve is elhangzott, ugyanis a 11-12. osztályosok kategóriájában Szász Bernadett II. díjat vehetett át.  Pár nap elteltével diákjaink már Kolozsváron, a 19. alkalommal megrendezett Országos Atlantisz Harangoz Versmondó Vetélkedőn képviselték Szovátát és a DK-t. Ez az oktatási minisztérium által is elismert vetélkedő az erdélyi középiskolák legrangosabb versmondó versenye. Az idei Atlantiszra kötelező versként Demény Péter  Brave New World Trade Center című alkotásával, illetve egy, az újrakezdést tematizáló kortárs költeménnyel kellett készülni. A záróünnepségen Kelemen Irénke kimagasló teljesítménye elismeréseként III. díjat vehetett át, ami könyvcsomagot, minisztériumi oklevelet, illetve egy serleget foglalt magába. A színvonalról sokat elárul az a tény is, hogy a nagynevű erdélyi középiskolák mellett az egyetlen szakközépiskola a szovátai, mely rendszeresen nevez be és indít el diákokat ezeken a vetélkedőkön. Irénkének és Bernadettnek gratulálunk, további szép sikereket, valamint a vers és a versmondás örök szeretetét kívánjuk! 

Previous Next

Humor az irodalomban címmel Marosán Csaba színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja tartott előadást iskolánk diákjainak. Az alkalom apropója az április 11-ei magyar költészet napja volt. A két előadást több száz fiatal tekintette meg, a visszajelzések és a helyszínen tapasztaltak alapján az irodalmi poénok alaposan elsültek, szem alig maradt szárazon, no nem a sírástól, hanem a kirobbanó nevetéstől. A művész úr Ady Endre halálának századik évfordulója kapcsán újabb bemutatóra készül, mellyel iskolánkat is felkeresi majd. Alig várjuk! 

A Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskolában 2019. Március 28-31.  között megszervezésre került a XXVIII. Nemzetközi Magyar Matematikaolimpia tábor.A tábor főszervezője Vass Ferencz igazgató úr volt. Minden résztvevő diáknak sok sikert és további eredményes, lelkes munkát kívánunk!